A legszebb dolgok, a természetes dolgok. Egyetlen hátrányuk az ember alkotta „műcsodák”-kal szemben az, hogy megjelenésük folyamatosan változik az idő előrehaladtával. Nem egyszerű feladat megőrizni formájukat, színüket olyannak, mint mikor azokat környezetünk, életterünk részeként kiválasztottuk. Azonban nem lehetetlen feladat. A természet erői ellen igen is fel lehet venni a harcot, és vissza lehet adni a minket körülvevő, kőből készült tárgyaknak az eredetiségét. Ehhez nem kell a természethez nem illő kemikáliákat használni, elég a víz gőz állapota. Legyen szó bármilyen, az idők múlásával folyamatosan képződő moháról, algáról, egyéb a természetben kialakult kölcsönhatás okozta elszíneződésről. Temetőink kősírjai tükrözik talán a legjobban, hogy milyen változások képesek végbemenni a kő felületén, hozzávetőleg igen rövid idő alatt. Szeretteink nyughelye sokunk számára az emlékezés színhelye, és minél elhanyagoltabb ez a színhely, annál gyengébb már az emlékekhez való kötődés. Széchényi István szavai juthat eszünkbe, mely szerint: „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli múltját, nézd meg a temetőit”.
A PROFIKOTISZTITAS vállalkozás azért lett létrehozva, hogy segítséget nyújtson Önnek ahhoz, hogy a környezetében lévő kőfelületek tisztán, eredeti pompájukban ragyogjanak. Az alkalmazott eljárás kíméli a követ. A tisztítás során nincs magas nyomás, ami a kő porózus szerkezetét károsítaná, mely által a kő belsejében vízcsatorna képződés alakulhat ki. A gőz nemcsak tisztít, de elpusztít minden élősködőt, spórát, így lehetővé teszi, hogy a tisztítás eredménye sokkal tovább tartson, mint más tisztítási eljárás alkalmazásánál.
Az igen magas hőmérséklet szerkezetében bontja meg a makacs szennyeződéseket, legyen szó akár természetes szennyeződésről, akár szintetikus anyag okozta foltokról. Ezen szennyeződések eltávolítására, a napi használatban lévő vegyszerek alkalmazása, a legtöbb esetben nyomot hagy a tisztítandó kő felületén. A gőz ezzel ellentétben a színezett felületű anyagokon is bátran használható, annak színét nem veszi ki, nem változtatja meg. Másik nagy előnye, hogy nem károsítja a környezetet, így bárhol használható.